Festő, grafikus.
Zala, 1827 - Szentpétervár, 1906
A magyar romantikus festészet jelentős alakja. 1842-től Pesten jogi tanulmányokat folytatott s egyidejűleg Marastoni Jakab festőiskolájának növendéke volt. 1844-ben Bécsbe került, ahol Waldmüller tanítványa volt. Itt készült 1846-ban első jelentős műve, a Mentőcsónak c. festménye, mely a romantika kedvelt témáját mély pszichológiai kifejezőerővel dolgozta fel. 1847-től Waldmüller ajánlására Szentpéterváron a cár egyik rokonának rajztanára lett. Az első magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos arcképének megfestésével (1849) hitet tett a szabadságharc eszméje mellett. 1850-től egy fényképésznél dolgozott retusőrként, miközben számos ceruzarajza, akverell- és olajportréja látott napvilágot. A gatsinai vadászatról a cár megrendelésére 1853-ban készült rajzsorozata megszerezte számára az udvari művész rangot. Az udvari élet eseményeit megörökítő rajzokon kívül azonban a népélet ábrázolására is talált módot utazásai során. 1867-ben a nyomorgó festők támogatására megalapította az ún. Pénteki Társaságot. 1868-ban festette a spanyol inkvizíció borzalmait megelevenítő Autodafé c. festményét. 1871-ben nagy európai utazásra indult, majd 1874-ben Párizsban telepedett le. Párizsban tevékenyen részt vett a Kölcsönösen Segélyező Magyar Egylet - a Párizsban élő magyar kisiparosok szervezete - munkájában, melynek utóbb elnöke lett. Trefort Ágoston megbízásából megfestette Erzsébet királyné koszorút helyez Deák ravatalára c. képét. Következő nagyobb szabású képe 1875-ben készült: III. Henrik tivornyája. A Párizsi világkiállításra 1879-ben festett A rombolás géniuszának diadala c. festményét merész, antimilitarista mondanivalója miatt a francia hatóság kitiltotta a kiállításról. 1881-ben elhagyta Párizst, s rövid nizzai, bécsi és zalai tartózkodás után visszatért Szentpétervárra. Ettől kezdve főleg illusztrálással foglalkozott. Ebben a műfajban alkotta legjelentősebb műveit. Madách Imre A ember tragédiájának (1887) és Arany János 24 balladájának illusztrációja (1894-98) fakszimile kiadásban jelent meg. (Ez utóbbinál a balladák szövegét is ő írta le.) Ritka rajzkészséggel és drámai erővel elevenítette meg Lermontov, Gogol, Puskin, Madách, Arany és Petőfi műveit. Alkotásainak mély politikai, filozófiai és erkölcsi mondanivalója biztosított rendkívüli és maradandó hatást.